19.fejezet

                              Felejtsünk

                                     Nicol szemszöge:

Louis kérdése teljesen lesokkolt. Nem tudtam mit mondjak. Szeretem Louist de félek, nem merek benne megbízni, nem merem kitárni neki a szívem.

-Nem. Nicol.

-Nem? Louis. 

-Nem. Niol.

És Louis kiment a szobából maga után becsapta az ajtót. Egy másodperc múlva nyitódott az ajtó. 

-Azért azt elmondanám, hogy igen a gyereked apja vagyok de innentől kezdve semmi más! Louis. kiabálta le a fejemet. 

  

-Jó. Nicol. 

És újra kiment. Szavai hallatán a szívem kihagyott pár ütést. Nem hiszem el hogy most már örökre elveszítettem. De én csináltam magamnak el kell hogy felejtsem éreztem a könnycseppeket az arcomon. A nagy elgondolkodásomat  az ajtó nyílása zavarta meg. Niall és az én életem Kevin állt ott.

-Meguntam. Niall. 

-Őt nem lehet megunni. Nicol.

-Mára igen. Niall.

És elvettem tőle a kicsit épp indult volna ki mikor.

-Várj, Nicol te miért sírsz? Niall.

-Nem sírok. Nicol.

-De látom. Niall

-Kérlek. Nicol.

-Miért nem mondasz soha semmit? Niall.

-Mert akkor nem tudja meg senki. Nicol.

-Érdekes felfogás. Niall.

-De tudod jobb kint mint bent. Niall.

-Az lehet de én megtartom magamnak. Nicol.

-Hát jó. Niall.

Kiment a szobából én ránéztem Kevinre és gondolkoztam hogy ő az akiért igazán érdemes élnem. 

-Na Kevin mehetünk pancsizni? Nicol.

A gyermekem csak felnevetett. Ez a kicsi olyan pici és alig élt még de már most tud szeretni. Hirtelen és lassan nyitódott az ajtó. Megpillantottam Louis arcát. 

-Louis? Nicol.

-Nem hozzád jöttem hanem a gyerekemhez úgy hallottam most mentek fürdeni. Louis.

-Hallgatóztál? Nicol.

-Nem. Louis. 

-Akkor honnan tudod? Nicol.

-Onnan hogy ahogy jöttem be pont meghallottam. Louis.

-Ja, oké. Nicol.

-Utánad lesheted hogy mikor fogok hallgatózni. Louis.

-Figyelj attól hogy nem vagyunk együtt barátok nem lehetnénk? 

-Barátok? Louis.

-Igen, vagy csak hogy nem flegmázunk a másikkal meg ilyenek. Nicol.

-Tudod vannak olyan emberek akik csak ezt érdemlik. Louis.

-Ezt? Nicol.

-Igen, egy elkényeztetett ,önmagát megjátszott ember, aki így nem mer szerelmes lenni meg úgy fél, közben sehol semmi. Louis. 

-Tényleg így gondolod? Nicol.

-Igen, teljes mértékben! Louis.

-Akkor most már a TVének ne csak úgy mesélj hogy a gyereked anyja vagyok hanem az első ember aki kirakta a nagy Louis Tomlinsont a házából! Nicol.

-Takarodj innen Louis! És Kevint is felejtsd el örökre! Nicol.

-Nem tilthatsz el a gyerekemtől. Louis. 

-Nem tilthatlak el de elfoglak! Nicol. 

-Menj innen és többet ne is gyere! Nicol.

-Még találkozunk! Louis.

-Nem nem hiszem! Nicol.

Közelebb lépet hozzám Louis és megpuszilta gyermeke fejét majd a fülébe súgta -Ne félj kicsim nem foglak elhagyni. De de még mennyire hogy elfogja. Ilyen görény nem lesz a gyerekem apja! Rám nézett tekintete a lelkemig hatolt és éreztem hogy egy pillantásában olyan gyűlölet van amit nem tudok elképzelni. Kisétált az ajtón és egyben a szívemből is.

                                   Louis szemszöge:

Nicol. Na igen őt mérhetetlenül megutáltam, viszont a másik felem csak még jobban szereti. Most azt az oldalam mutattam aki gyűlöli őt. Nem tilthat el a gyerekemtől ezért ezen nem is izgulok. Nem hiszem el hogy Eleanor ilyenre  volt képes. De az embere félek bosszút fog állni az a bizonyos David azért aggódok mert félek hogy Kevinen vagy Nicolon fog bosszút állni. Nem engedhetem olyan bolond vagyok még inkább ellöktem magamtól Nicolt mint hogy inkább közelebb kerültem volna hozzá és megvédhettem volna őt meg a kisfiamat.